Minden, amit az élményekről tudni kell

2009. november 16., hétfő

Ahogy a kötelező biztosítás esetében is érdemes előre számolni, tájékozódni, mérlegelni, úgy a Porsche Futam élményeit sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen minden nap ezekért folyik a verseny. A kötelező biztosítás megkötése előtt kalkulátorunk segítségével könnyedén felkészülhet és kiválaszthatja a testhez álló ajánlatot, de mi a helyzet az élményekkel? Szerencsére nyereményeink esetében nincs szükség szaktanácsadásra, hiszen olyan széles kínálatot válogattunk össze a jobbnál jobb élmények közül, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Csupán a napi Futamok során az első három helyen kell végezni – ehhez pedig a lehető leggyorsabban megkötni a Porsche Alkusz segítségével a kötelező gépjármű-biztosítást 2010-re –, és máris szabadon válogathat az élmények közül.

Számítsa ki, és kösse meg velünk kötelező biztosítását!

A Porsche Alkusz persze nem csak a biztosítások és a partnermárkák tekintetében igyekszik a lehető legjobbat nyújtani ügyfelei számára, a Futam versenyének díjai között is csak olyan élmények találhatóak, amelyekért valóban érdemes ringbe szállni. Az élet egészen apró örömeitől kezdve, kényeztető pillanatokon át egészen a merész, és extrém kalandokig minden megtalálható exkluzív élményeink között, amelyet csak és kizárólag a leggyorsabb versenyzők érdemelhetnek ki. Az ínyencek, a romantikusok, a sportemberek, a wellness őrültek, a kalandorok, az extrém sportok szerelmesei és a gyorsaság megszállottjai is találnak élmény-katalógusunkban kedvükre valót, ráadásul minden élményről képes bemutatót is kapnak, hogy egészen biztosan azt az élményt válasszák ki, amely a lehető legjobb számukra. Így erre a kötelező biztosításra egészen biztosan emlékezni fognak.

Ha pedig egy napi futam során nem sikerül bekerülni a leggyorsabbak közé, akkor sincs ok az aggodalomra. Először is abban biztos lehet, hogy 2010-ben az Ön autója a lehető legjobb kezekben van, és kötelező biztosítása nem csak pénznyelőként üzemel. Másodszor ne feledkezzünk meg a heti nyereményekről sem, amelyek listáját külön találja meg ide kattintva. Ha Ön ezen a héten köti tehát kötelező biztosítását a Porsche Futam keretében, akkor automatikusan bekerül a rendszerbe, és a hétvégi sorsoláson még nagyobb és komolyabb élményeket nyerhet, mint a napi versenyek keretében. Természetesen a napi nyertesek is esélyesek a sorsoláson, itt csupán a szerencse dönt majd arról, hogy ki vehet részt a heti adrenalin pumpáló kalandok egyikén.

Vegyen részt a Porsche Futamban!

Végezetül pedig ott a fődíj, egy SEAT Ibiza 1.4 Reference Trio személygépkocsi, amelyet a Porsche Futam végén sorsolunk majd ki az összes induló között. A fiatalos, tökéletesen felszerelt autóról minden részletet megtalálhat ide kattintva. Van miért küzdeni, a Porsche Futam pedig nyitva áll mindenki előtt, a kötelező dolgokból pedig így lesznek valódi élmények.

Címkék: , , , ,